|
Az eBIT integrált vállalatirányítási (ERP) és üzleti intelligencia (BI) rendszerekkel kapcsolatos vezetői tanácsadási szolgáltatásait üzleti folyamatok mentén, azok auditálására vagy projektmenedzsmentjére fókuszálja.
Szolgáltatásainkkal kétféle ügyfélszegmenst célzunk meg: segítjük a Dynamics rendszerek bevezetésével foglalkozó cégeket szolgáltatásuk hatékonyságának, jövedelmezőségének javításában, illetve támogatjuk a rendszert megvásárló végfelhasználó cégeket beruházásuk, projektjük megtérülésének növelésében.
Az AX 4.0 piaci bevezetésébe korai béta fázisban kapcsolódtunk be és régió-szerte fontos tapasztalatokra tettünk szert a megoldással kapcsolatban jóval a négyes verzió kereskedelmi forgalomba hozatala előtt. Amellett, hogy az eBIT jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a piacvezető ERP megoldások körében, kapcsolódó szolgáltatásainkat a Dynamics termékvonalra fókuszáltan, ezen megoldások specialitásait figyelembe véve alakítottuk ki. Az eBIT szakértői között tudhatjuk Kelet- és Közép Európa egyetlen, 2008 óta minden évben MVP (Microsoft Most Valuable Professional) címmel kitüntetett Dynamics AX szakértőjét.
Értjük cégének üzleti folyamatait (például marketing, számvitel, értékesítés, logisztika, termelés, stb.) és ismerjük ERP rendszerének képességeit és határait. Az eBIT értéknövelt vezetői tanácsadási szolgáltatásokat kínál az ERP életciklus minden fázisában – a megvalósíthatósági tanulmányok készítésétől kezdve egészen az upgrade projektek menedzsmentjéig.
Az eBIT segíti Önt bevezetendő rendszerének kiválasztásában vagy a bevezetési projekt irányításában. Korábban átadott megoldások esetében felmérjük a kapcsolódó üzleti folyamatokat és javaslatokat teszünk azok, illetve a rendszer javítására audit és due diligence megbízásaink során.
Célzott audit módszertant fejlesztettünk ki a Dynamics rendszerek átvilágítására. Audit Gyorsszerviz szolgáltatásunk feltérképezi a bevezetett rendszer magas szintű kockázati kitettségét és megoldásokat kínál azok kezelésére, míg Átfogó Rendszeraudit szolgáltatásunk mélybe hatóan vizsgálja a rendszer jogszabályi- és egyéb megfelelőségét. Igényeinek megfelelően segítjük Önt folyamatainak vagy rendszerének újratervezésében.
Vállalatra és személyre szabott coaching, mentoring és képzési szolgáltatásokat kínálunk felsővezetők, végfelhasználók és IT szakemberek részére.
Meggyőződésünk, hogy az eBIT szolgáltatásai rendszerismeretünk, projektvezetési és vezetői tanácsadói tapasztalatunk miatt egyedülállók a Kelet- Közép Európai piacokon. A munkatársaink által kapott számos elismerés arra sarkall bennünket, hogy minden egyes megbízásunk során a lehető legjobban, Ügyfeleink javára hasznosítsuk tudásunkat.
|